Első kérdés:
-Miért tartja a Biblia fontosnak, hogy közösségben legyünk egymással?
A legegyszerűbb válasz erre, hogy egyedül nem lehet Krisztushoz tartozni. Aki a többiekkel nem vállal közösséget, az Krisztussal sem vállal közösséget.
Egyedül, magányosan, közösség nélkül lehetetlen megmaradni, és növekedni a hitben.
A közösséghez fűződnek ígéretek is.
„Ha ketten közületek egy akaraton lesznek mindenben, amit kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám” (Máté 18:19).
„Hitből hitbe”
– így hangzik az evangélium (Róm 1:17). Ezt egyedül nehéz kivitelezni.
Végül, a Krisztusban hívők közössége bizonyságtétel a világ számára. Az, hogy szeretjük egymást, összetartozunk, összetartunk, szívesen vagyunk együtt – mások számára is vonzó lehet.
Az első század végén lett szállóige a pogányok között, hogy a keresztényekről ezt mondták: „Nézzétek, hogy szeretik egymást!”
Az mindig meglepő, mikor vadidegen emberek elkezdik szeretni egymást.
De vajon, és ez a második kérdésem:
- nekünk ez miért nem megy, vagy miért megy nehezen?
Először is: megmérgezett bennünket a világnak az individuális szemlélete.
Mindig csak „Én”, más nem számít. Az én akaratom, az én kényelmem, az én szokásaim. Magunkat állítjuk a középpontba.
De a Bibliából kitűnik, hogy Isten népe nem az egyes emberekről, hanem közösségről szól. Az Ószövetségben azt olvassuk, hogy ha egyvalaki vétkezik, akkor az egész közösség vereséget szenved. Ha egyvalaki mély bűnbánatra jut, akkor az egész népet megáldja Isten.
Az Újszövetségben pedig azt látjuk, hogy Jézus 12 tanítványt gyűjt maga köré, és onnantól kezdve együtt vannak három évig.
Pál is azt írja, hogy ha egy tag szenved, vele együtt szenvednek a tagok mind. (1Korinthus 12:26)
Szintén Pál írja a római hívőknek:
„Fogadjátok be egymást, amiképpen a Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére”. (Róma 15:7)
Krisztus hogy fogadott be engem? Gyenge, bűnös ember voltam. De ő szeretett, szeret. Nekünk is így kéne befogadni egymást: szeretettel, gyengédséggel. Ez a kulcsa annak a változásnak, hogy megszabaduljunk bűneinktől, és a krisztusi úton haladjunk.
Úgy tudunk formálódni az Istennel való közösségben, hogy formálódunk az egymással való közösségben is.
Másodszor: az a nagy problémánk, hogy nem akarjuk megtagadni magunkat.
„Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát” – ezt mondja Jézus (Lukács 9:23).
Ez számomra a közösség összefüggésében azt is jelenti, hogy ne versengjünk egymással, ahogy a tanítványok is tették, mikor arról szólt a vita közöttük, hogy ki a legnagyobb, vagy ki fog Jézus mellett ülni a Mennyországban (Lukács 9:46-50; Márk 10:35-45).
Azt se feledjük el, hogy Júdás is ott volt három évig a tanítványi körben. Jézus őt is szerette. Megbecsült tag volt.
Mire van szükségünk ahhoz, hogy közösséggé váljunk?
Az első nagyon fontos: az alázat.
Az a felismerésem, hogy én egyedül kevés vagyok, szükségem van rátok, a közösségre. Egymásra szorulunk.
Alázat az is, hogy nem vagyok befejezett ember. Úton vagyok, haladok, de még átépítés alatt. Időnként veszélyes, hisz hullhat a törmelék.
Pál apostol is hasonlót állít magáról:
„Nem tudom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék” – írja (Fil 3:12), pedig ő nálunk sokkal tökéletesebben követte Krisztust.
Nem jó, hogy mindig a másikhoz viszonyítjuk magunkat. Azt figyeljük, hogy önmagunkhoz képest fejlődünk-e, és ne azt akarjuk bebizonyítani, hogy kicsit feljebb vagyunk, mint a másik.
„Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál.” (Filippi 2,3)
A másik nagyon fontos: a szeretet.
Ez nem egy szétfolyós, langyos érzés, hanem tartalmas, bátor, olyan, ahogy Isten szeret minket.
Ez a közösség szempontjából azt jelenti, hogy kész vagyok nemcsak elfogadni a másikat, hanem testvérévé válni, személyválogatás nélkül.
A harmadik fontos: megbocsájtás.
Ez nehéz. Közösségben előbb-utóbb előfordul, hogy megbántjuk, megsértjük egymást. De meg kéne tanulnunk olyan nagylelkűen megbocsájtani, hogy már előre megbocsájtunk mindenkinek. Hozhatunk egy olyan döntést, hogy nem tehetnek ellenünk olyat, ami miatt megsértődnénk, ami miatt bosszút forralnánk, ami kizárna minket a közösségből.
Tehát: alázat, szeretet, megbocsájtás.
Jézus segítségével próbáljuk meg így megélni a közösséget egymással.
(Ez 2022. szeptember 7-én hangzott el Bétán.)
Forrás: https://apcsel29.hu/
