Bendarjevskiy Antonnal, a Danube Institute kutatási igazgatójával, újságíróval és biztonságpolitikai szakértővel Hezam Nóra beszélgetett 2022. március 9-én az orosz-ukrán konfliktusról.
Hezam Nóra (H.N.): – Talán senki számára nem újdonság, hogy az utóbbi hetek reflektorfényében az Oroszország és Ukrajna között zajló kiélezett fegyveres konfliktushelyzet témája áll.
Zbigniew Brzezinski lengyel származású amerikai politológus és nemzetbiztonsági főtanácsadó úgy fogalmazott, hogy a világ legfontosabb kétoldalú kapcsolata Washington és Peking között van.
Tekintettel az Oroszországot érintő gazdasági szankciócsomagra és arra, hogy Oroszországgal szemben Ukrajna mellett egységes a NATO országok szolidaritása – még a független Svájc is állást foglalt Ukrajna mellett -, hogyan hat Oroszországra ez a fajta gazdasági elértéktelenedés, és hogy változik a világgazdasági súlyponteltolódások dinamikája az Egyesült Államok és Kína között?
Bendarjevskiy Anton (B.A.): – Az elmúlt évekből is jól látható, hogy Amerika számára az első számú ellenséget Kína jelenti. Az amerikai-orosz kapcsolatok most háttérbe szorultak. Több ígéretes témáról is tárgyalt az Egyesült Államok és Oroszország, a kirobbant háború azonban sokat változtatott ezen, és a fókusz átkerült Oroszországra. A legnagyobb nyertes tehát most Kína.
H.N.: – A nyugatnak sikerült elszigetelnie Oroszországot annyira, hogy Kínához forduljon segítségért.
B.A.: – Így van. A technológiai szankciók Oroszországot Kína felé tolják.
H.N.: – Megfigyelhetjük, hogy a pénzügyi rendszer is kínai mintákra alakul át. Oroszország Kína felé sodródásával pedig alárendelt helyzetbe kerül.
B.A.: – Kína átveszi a nyugati piacokat, és nyert egy szövetségest, ami az esetleges későbbi konfliktusokban felhasználható lesz.
H.N.: – Lát Ön esetleg egyenlőséget USA és Ukrajna érdekszférája között? Tehát akkor, ha egyenlő értékeik vannak, Ukrajnának az az érdeke, hogy megegyezzenek és béke legyen, ugye?
B.A.: Fontos ehhez látni az előzményeket is: 2014-ben Ukrajnát megtámadta Oroszország, megszegve ezzel többek között az 1997-es egyezményt, melyben a felek megállapodtak, hogy nincsen semmiféle területi követelésük egymással szemben. Ukrajna csak abban látta a hosszú távú megmaradását, ha az agresszorral szemben együttműködésre lép a NATO-val. Kelet-Ukrajnában nyitott kérdés volt ez, ahol a harcok 2015 után is folytatódtak változó intenzitással, ezekről azonban kevesebb szó esik.
H.N.: – Vonható- e párhuzam Joe Biden oroszellenes politikája és Obama Kína-politikája között?
B.A.: Ha Joe Biden választási programját nézzük, Trump vonalát követte a külpolitikájában.
Az amerikai közvélemény eléggé Oroszország- és Kína-ellenes. Az USA ugyanúgy folytatta a szankciós politikát Oroszországgal szemben, és az amerikai belpolitika ezt erősen támogatta.
H.N.: – Beszéljünk a hadfejlesztéssel kapcsolatos aktualitásokról is. A haderőfejlesztést tekintve 2024-re elérhetjük a NATO által elvárt 2%-os arányszámot, ha követjük a jelenlegi beruházási tempót. Ön szerint ezt felértékeli az orosz ukrán konfliktus, és megindulhat egy intenzívebb fegyverkezési verseny?
B.A.: – Ez a verseny már most látható és tapasztalható. Németország is egyre erőteljesebb fegyverkezésbe kezdett. Sokan fontosnak tartják a közös EU-s hadsereg fejlesztését, hisz ezáltal is kilpéhetünk a NATO ernyője alól. A megfelelő védelempolitikára szükség van, ezen a jelenlegi helyzet sokat változtat és folyamatosan alakítja. Biztos vagyok benne, hogy az orosz-ukrán konfliktus egy közös európai hadsereg ötletét csak erősíti és felgyorsíthatja.
H.N.: – Érdekes lehet ezek után az is, hogy a stratégiai szövetségek képesek lehetnek-e felváltani az EU-t kisebb stratégiai szövetségek együttműködési rendszerére. Azonos álláspont hiányában geopolitikailag az együttműködés felértékelődhet véleménye szerint?
B.A.: – Az Európai Unió példás egységet mutatott eddig, és a migrációs politikában is megfigyelhető egy erős koordináció. Amiben nincs egység, az az energiaellátás kérdése, amiben az Egyesült Államok az EU-ra erős nyomást gyakorol. Fontos továbbá megjegyezni, hogy az USA lemondott a napokban az orosz kőolajról és gázról. Oroszország gazdaságát alapvetően nagyon komolyan érinti az energetikai kérdés, az EU pedig nagyon kiszolgáltatott helyzetben van, ha csak a kőolajat nézzük, 27%-a Oroszországból érkezik. Ha valamelyikről lemondana, nagyon komoly gazdasági sokkal nézne szembe.
H.N.: – Végezetül a francia külüggyel kapcsolatban beszélgessünk még. Franciaországnak a politikájára alapozva reális esélye lehet arra, hogy felértékelődjön az EU-n belüli irányítási ereje? Illetve Macron és Putyin közötti kapcsolat intenzitása aláhúzhatja a francia külpolitikának azt az irányát, hogy német pénzből, de francia irányítással valósuljon meg akarata az EU-n belül?
B.A.: – Ez lenne a francia terv. Merkel távozásával és Nagy-Britannia kilépésével nem maradt olyan EU-s vezető, aki markánsan tudná képviselni az Unió érdekeit. Macron egy közös európai mediátorként igyekszik fellépni, aki képviseli az EU-s érdekeket.
H.N.: – A tárgyalások Putyinnal nem eredményeztek sajnos semmit. Az ígéretek nem szültek érdemi előrelépéseket. Nehéz tehát meglátni, hogy hová fejlődik a francia külpolitika. A viszonyokat pedig a francia választások is újrarendezhetik.
B.A.: – Angela Merkel intenzív tárgyalásainak azért voltak kézzelfogható eredményei. Macrontól kevésbé van esély hasonló eredmények elérésére Putyinnal. Ugyanis az orosz vezető kevésbé veszi komolyan, mint korábbi elődeit.
H.N.: – Tehát az orosz invázió nemcsak a világgazdaságot billenti ki eddigi egyensúlyi helyzetéből, de teljesen átrendezi a súlyponteltolódásokat az Egyesült Államok, Oroszország és Kína között. Az érdekszféra–ütköztetések pedig egy új világrend kialakítását feszítik ki a geopolitika mai térképén.
(A szerző a Budapesti Műszaki Egyetem nemzetközi gazdálkodás alapszakán tanul. A vendégcikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztő (Muzslai-Bízik Bencze) álláspontját. De az izgalmas, okos írásokat szívesen közöljük. Várjuk a Te véleményedet is!)
