Nyílt levél Joe Biden elnök úrnak

Először is gratulálok a győzelméhez. 

 

Engedje meg, hogy beiktatása napján megosszak önnel néhány jó tanácsot. Vagyis nem én, hanem azon elődei, akik szintén Demokrata színekben irányították az országot. A hibáikból, sikereikből tud talán a legtöbbet tanulni, ahhoz, hogy hatékony legyen a következő négy éve. 

 

Levelemet magyarul írom, ugyanis egyrészt bízom benne, hogy ön tud magyarul, hisz 1977-ben nyaralt gyönyörű országunkban; másrészt úgy hallottam lesz néhány magyar felmenőkkel rendelkező kormánytag is a csapatában, így ha esetleg ön elakad elnök úr, ők biztosan a segítségére sietnek majd; harmadrészt, úgy értesültem, hogy bele kíván szólni a magyar politikába is, nos, ehhez pedig elengedhetetlen a magyar nyelv. 

 

No, de a humort félretéve, Íme, tehát a jó tanácsaim. 

Kezdem Harry S. Truman (1945-1953) elnökkel, aki a következőt mondta beiktatása után: „A Hold és a csillagok teljes súlya rám zuhant.”.  Talán most ön is hasonlót érez tisztelt elnök úr. 

 

Aztán a trumani éveket addig soha nem látott jólét jellemezte. Az elnök 1947-ben elindította a Marshall-tervet, hogy megmentse Európa gazdaságait. 1948-ban elismerte Izrael államot. 

 

Kívánom kedves Biden, hogy önnek is ilyen szép eredményei legyenek a külpolitikában. Ne romboljon, hanem építsen. 

 

Végül egy kis anekdota.  Truman egy választási gyűlésen a „Küldd őket a pokolba, Harry!” bekiabálásra ezt felelte: „Nem küldöm őket a pokolba, csak elmondom az igazat, és azt hiszik, az a pokol!” Kívánom önnek elnök úr, hogy mikor meghallja az igazságot, fogadja be azt a szívébe, hiszen az fogja önt az Életre vezetni. Ne engedje, hogy a mai divatos eszmék irányítsák, inkább fedezze fel az örökkévaló értékeket. Ne féljen tőlük. 

Lyndon B. Johnson (1963-1969), mikor 1948-ban bekerült a szenátusba, akkor többen szavazási csalást kiáltottak. Ellenfelei „Landslide Lyndonnak” (Földcsuszamlás Lyndonnak) nevezték el. Ez kísértetiesen hasonlít az ön történetére elnök úr. Önt is sokan csalónak gondolják. De ahogy Johnson, úgy ön is lepje meg az ellenfeleit. Hozzon jó döntéseket, melyek kihatnak a nép életére. 

 

Lyndon B. Johnson meghirdette a „háború a szegénység ellen” programot. Elfogadtatott három polgárjogi törvénytervezetet, amelyek megtiltották a diszkriminációt a lakhatás, a szavazás és a kereskedelem terén. Öntötte a pénzt a városok megújításába, síkra szállt a művészetekért és az oktatásért, nekirontott a bűnözésnek. Eltökélte, hogy útját állja a kommunizmus terjedésének. 

 

Kedves Biden, öntől is hasonló döntéseket várok. 

Andrew Jackson, vagyis az „Öreg Hikori” (1829-1837). 

 

Arra kérem elnök úr, hogy legyen kegyelmesebb, mint ő volt. Jacksont a „mellettem vagy ellenem” viselkedés jellemezte. Ha valaki az ő oldalán állt, az hű barát és bajtárs, de ha valaki szembeszegült vele, annak Isten irgalmazzon. Ellenségnek számítottak a britek, a „régi pénz” és az „úriemberek”, mindenki az észak-amerikai kontinensen, aki nem fehér USA állampolgár volt, a központi bankok, valamint bárki, aki akadályozta őt.

 

Kedves Biden, kérem, legyen ennél barátságosabb. Lepje meg a világot azzal, hogy azokat is szereti, akik ön ellen vannak. Ehhez sokat tanulhat Jézus Krisztustól. Illesszen be a napirendjébe olyan időt, mikor a Bibliát, melyre felesküdött, tudja tanulmányozni. 

Martin Van Buren (1837-1841). Jackson ezt mondta róla: „Egy igaz ember, minden csalárdság nélkül.” Mennyire jó lenne, ha ezt önről is el lehetne mondani kedves Biden! 

James K. Polk (1845-1849) híresen józan volt. Egy kortársa megjegyezte róla, hogy Polk „annak az áldozata, hogy vizet iszik szeszes italként.” Szerintem ez mindenképp követendő példa lehet az ön számára is tisztelt elnök úr, persze ne vigye túlzásba, de a víz ivása állítólag nagyon egészséges. 

 

Ami viszont egészségtelen, az a túlmunka. Polk volt az egyetlen elnök, aki ebbe halt bele. Épp ezért kedves Biden, kérem, iktasson be egy kis kikapcsolódást, pihenést is a napjaiba. Szurkolok, hogy a következő négy hivatali évét egészségesen tudja kitölteni. 

Franklin Pierce (1853-1857) hagyta az országot a polgárháború felé kóvályogni. Remélem önnek sikerül tisztelt elnök úr kivezetni belőle.

 

Pierce az addigi legfiatalabb megválasztott elnök volt (48 éves), ha jól tudom, ön a legidősebb (78).  Mégis sokat tanulhat ettől a fiatalembertől. Ő ugyanis elítélte a csalást meg a korrupciót. Ez mindenképp követendő. 

 

Pierce elnök szeretett egyedül sétálni Washington utcáin, és barátkozni. Egyszer azt mondta egy idegennek: „Nem szükséges, hogy Önt bevezessék (a Fehér Házba), az az Ön háza, én csak a lakó vagyok egy időre.” 

 

Kívánom kedves Biden, hogy ön is így álljon az emberekhez. Legyen közvetlen. Merjen testőrök nélkül is sétálni. Ismerkedjen azokkal, akiket szolgál négy éven keresztül. 

James Buchanan (1857-1861) idejében az otthonok kényelmesebbek lettek, ebben a korszakban találták fel többek között a WC-papírt. 

 

Kíváncsi vagyok kedves Biden, hogy az ön elnöksége alatt vajon születik-e hasonlóan forradalmi találmány. 

Andrew Johnson (1865-1869) az 1866-os kongresszusi választásokon egy sor nyilvános gyűlést tartott, de a legtöbbre félrészegen ment el, ezzel helyrehozhatatlan kárt tett az imázsában. 

Nagyon bízom benne, hogy tisztelt elnök úr, ön nem fog az alkohol fogságába esni, és józan tárgyalópartner lesz. 

Grover Cleveland (1885-1889 és 1893-1897) elnökként szakított a hagyományokkal, mivel elutasította a zsákmányrendszert, ehelyett érdemeik alapján nevezte ki a hivatalnokokat, tekintet nélkül politikai pártállásukra.

 

Tisztelt elnök úr, ez mindenképpen követendő példa, bár egy jó nagy adag bátorság, bőkezűség, és bizalom szükségeltetik hozzá. Azért fogok imádkozni, hogy önben ezek a tulajdonságok meglegyenek, és Cleveland elnökhöz hasonlóan, ön is nemet mond majd a zsákmányrendszerre. 

 

Woodrow Wilson (1913-1921) úgy változtatta meg az adózási rendszert, hogy a gazdagoknak nagyobb összeget kellett fizetniük, mint a szegényeknek. 

 

Remélem elnök úr, ön hasonlóan fog cselekedni, mint demokrata elődje. 

Calvin Coolidge (1923-1929) jelentős adócsökkenéseket kényszerített ki, korlátozta a kormányzati költést. Jövedelemadót csak a legtöbbet kereső két százalék fizetett, és Coolidge negyedével lefaragta az ország szövetségi adósságállományát. Az Egyesült Államok nemzeti vagyona gyakorlatilag megduplázódott ebben az időszakban. 


Tisztelt elnök úr, azt kívánom, hogy ön is hasonló döntéseket hozzon, és regnálása alatt az USA a fénykorát élje.

Franklin D. Roosevelt (1933-1945) az átlag amerikai polgáron szeretett volna segíteni. Ekkor 13 millió amerikai volt munka nélkül, és egy részük éhezett is. 

Tisztelt elnök úr, ha jók az értesüléseim, akkor részben a világjárvány következményeként, napjainkban is sok a munkanélküli és éhező az országban. Imádkozom bölcsességért, hogy minél hatékonyabb segítséget tudjon nyújtani számukra. 

 

A gyermekbénulással való küzdelem meghatározó tényező volt Roosevelt életében. Bár magán nem tudott segíteni, tevékenysége más betegek ezreinek segített megküzdeni a szenvedéssel, később pedig egy oltóanyag előállításának finanszírozásában is segített. 

 

Kedves Biden, szerintem ebben jó lenne utánozni az elődjét. Nagyot szólna, ha ön is beszállna a vagyonával a Covid19 elleni védőoltás finanszírozásába. 

Roosevelt volt az az ember, aki a gazdasági válság idején vette át a gyeplőt, kiállt a dolgozókért, munkahelyeket, anyagi biztonságot és legfőképp jövőt teremtett az országban. 

 

Joe Biden, sok hasonlóságot vélek felfedezni ön és elődje között. Kívánom, hogy az ön négy évét is olyan sorok jellemezzék, melyeket Roosevelt elnök munkásságáról olvashatunk fentebb. 

John F. Kennedy (1961-1963) jóban volt a médiával. 

Tisztelt elnök úr, önnek is azt kívánom, hogy ápoljon jó kapcsolatot a sajtóval. Pártoldaltól függetlenül. 

Kennedy számára a kommunizmus nemcsak elfogadhatatlan, hanem maga az erkölcsi gonosz volt. 

Kedves Biden! Kívánom, hogy ön is így álljon az istentagadók felé. Védje meg az országát a zülléstől. Ezért sokat fogok imádkozni a következő négy évben. 

Mikor Kennedy meghalt, Harold Macmillan brit miniszterelnök azt mondta, ő testesítette meg „ennek az új világnak minden reményét és törekvését”. 

Joe Biden, szívből kívánom, hogy mikor hosszú évtizedek múlva az ön koporsója fölött gyászolunk, akkor hasonló mondatok hangozhassanak majd el. 

Bill Clinton (1993-2001) megemelte az országos bérminimumot, visszaszorította a bűnözést. A munkanélküliség az addigi legalacsonyabb szintre csökkent, a gazdaság pedig dübörgött. 

 

Tisztelt elnök úr! Tiszta szívemből kívánom, hogy az ön intézkedéseinek is hasonlóan szép gyümölcsei legyenek. 

Barack Obama (2009-2017) radikális költési tervet választott, elutasítva a megszorításokat. Élénkítő terve volt a legtartósabb és leghangosabb sikere, mivel az ország gyorsan talpra állt a recesszióból, és a munkanélküliség folyamatosan csökkent.

 

Az Obama Care, azaz a „megfizethető gondoskodás” törvény szintén egy jó döntés a volt elnök részéről. Ez a jogszabály ugyanis elérhetővé tette a munkásosztálybeliek megfizethető egészségügyi ellátását, és fogyasztóvédelmet garantált a biztosítótársaságok fosztogató módsereivel szemben. 

 

Tisztelt elnök úr! Ezek a gazdasági intézkedések mindenképpen követendőek. S mivel ön volt Obama alelnöke, így volt lehetősége eltanulni a fogásokat, nagyon remélem, hogy fogja is ezeket kamatoztatni, Obama második ciklusának vége felé világossá vált, hogy az USA-ban a faji feszültségek nagyobbak, mint addig bármikor. 

 

Kedves Biden! Remélem az ön ciklusában ez nem így lesz. 

Jimmy Carter (1977-1981) a kedvenc elnököm. Istenhívő, aki elnökségének ideje alatt is bibliaórákat tartott gyülekezetében. Miko

r elnök lett a Sequoia elnöki jachtot eladták, és a fehér házi fizetéseket 10 százalékkal csökkentették. Politikai programjának kulcseleme volt az energiatakarékosság. 

 

 

Carter kibővítette a nemzeti parkok rendszerét, támogatta a napenergia használatát. és törvényeket fogadtatott el a szennyezett helyek megtisztítására. 

 

Tisztelt elnök úr! Talán Carter az, akit legjobban szeretnék az ön figyelmébe ajánlani. Kívánom, hogy önnek is olyan hite legyen, mint neki van; és hogy ebből a hitből, az Isten iránt szeretetből fakadjanak azok a gyümölcsök, melyek azóta is teremnek Jimmy Carter életén. Imádkozni fogok ezért kedves Biden! 

Végezetül, azt kívánom, tisztelt Joe Biden elnök úr, hogy vigyázzon az egészségére! Legyen áldásokkal tarkított a következő 4 év. Az Isten szerinti intézkedései legyenek megáldva kormányzása alatt. Hosszú és szép életet kívánok önnek. Isten áldja Amerikát! 

 

 

Felebaráti szeretettel, 

                                                                                                                                                                                           Muzslai-Bízik Bencze